Im 42 és szeretnék lefogyni

találka a sátánnal: a 13 nap, 8 kiló diéta
Hozzászólás most! Hadd kezdjem úgy, hogy szkeptikus vagyok. Először én is úgy találkoztam vele, hogy a neten esküdöztek, hogy valamilyen csodadoktor által előírt diéta ez. Namármost az étrendet elnézve elég szegényes fantáziával és jóindulattal felszerelt dokiról lehet szó, aki szerintem elsősorban nem létezik. Elsőre az jutott eszembe, hogy még felszedni is nehéz lenne ennyi kilót ilyen rövid idő alatt, nemhogy leadni, aztán rápillantottam a halvány vázlatpontokra, és eltelt egy perc, mire konstatáltam, hogy ez az étrend… No comment.
Na jó, comment: kicsit olyan ez a fogyó nekem, mint az el nem felejtett, soha be nem teljesült szerelem. Mindig így eszedbejut, megpróbálod, nem megy, de aztán újra hiszel neki, és magadat is azzal hitegeted, hogy ő az igazi, vele majd lefogyok. Mégsem sikerült még soha, nem véletlenül. Túl sok akaraterőt igényel, így a lelkesen böngésző fogyni vágyó — jelen esetben én, meg te — nyilván inkább a popcorn-diétára kattintunk, nem egy ilyenre, amit még egy papucsállatkának is megterhelő lenne betartani.
Arról nem is beszélve, hogy a diéta kitalálója, aki egyébként azóta sem fedte fel kivoltát — nagyon büszke lehet a diétájára, vagy ez az egész egy ilyen néphiedelem - azt ígéri, hogy totálisan átalakul a tested és az anyagcseréd ettől az étrendtől. Szerintem meg éhezel 13 napig, leadod az összes izmodat, aztán visszahízol kétszer annyit, amennyit leadtál.
De mivel átütő, látványos, gyors és tartható sikert eddig egyik csodadiéta sem hozott, ráadásul most valamiért érzem az erőt mind tudjuk, hogy ez időszakos, erről bővebben olvashatsz a pszicho-rovatbanúgy döntöttem, kipróbálom, de akkor már ne csak én profitáljak belőle, lássa ország-világ életem leggyomorkorgósabb 13 napját. De ezt ne úgy képzeld el, hogy megcsinálom a diétát, és elmondom, hogy oké, csináld, működik: menet közben fogok egy sokkal élhetőbb, tényleg hatásos verziót kidolgozni, amibe nem fogsz a második napon belebukni, és rosszullétektől, energiahiánytól, depressziótól sem kell tartanod.
Mert ha másban nem is, talán abban segít ez a diéta, hogy egy kicsit elengedjük az evés gondolatát, hiszen muszáj lesz lefoglalni az ételre szorgalmasan ráállt agysejteket: én például nem fogok a délutáni olvasás helyett pizzatésztát gyúrni, és moziba sem nachosért fogok elmenni hétvégén.
A 13 napom mottója legyen ez: együnk, hogy életben maradjunk, működjünk, tápláljuk a testünket. És ne a lelkünket. A célom, hogy energikus legyek, ne evéssel kezeljem a pillanatnyi érzelmeimet, és értékeljem a fogyáshoz vezető út első alapköveit: a kis adagokat.
Figyelem, hosszú beszámoló következik! CÉL: tökjólennehaötlenne kiló fogyás Jól fogyni infographic, ugye? Mivel sportolok is, némi reményt azért fűzök ahhoz, im 42 és szeretnék lefogyni majd változik valami. Sok teázást tervezek mellé, mind önmagam és a gyomrom lefoglalására, mind a folyadékbevitelre való odafigyelés miatt.
Ja, és még egy aranyszabály, amit követek: a fogyókúra olyan, mint a kresz, ha im 42 és szeretnék lefogyni nincs tiltva, azt lehet.
Facebook csoportjaink
Zsírégetés menetrend nekem! Van miből fogyni, na. Az már más kérdés, hogy a 13 napot követő 13 napban vissza is hízom-e a dupláját annak, amit leadtam.
Gyanítom, hogyha úgy követem a diétát szóról szóra, ahogy le van írva, akkor igen. Arról nem beszélve, hogy rendszeresen sportolok, sokat rohangálok nap mint nap.
Így a célomat tartva, a diéta-módosítás jogát fenntartom. Nagy a szám, de ne úgy képzeld ezt el, hogy a salátát szalonnás kenyérlángosra cserélem majd a második napon.
tíz év. kétezer-hatszáz bejegyzés. 2,6M IP. három díj. két könyv. kétszázezer komment. egy elv.
Egy olyan kúrát akarok végigcsinálni, amit im 42 és szeretnék lefogyni végigvinni. Ami kihívás, de nem lehetetlen. Szóval nekiállok.
A reggel nyilván simán megy, épp a kávémat kortyolgatom, és már most csaltam kicsit, de szerintem a javamra. A kockacukor helyett — amit elvileg a kávé után kéne elszopogatni, jézusom… — egy kis light szójatejet tettem bele, amit mindig is szoktam, így fogyaszthatóbb nekem, és a cukortól is megkímélem magam.
Szerintem bátran tedd ezt te is, de akár tehéntejjel, ha úgy jobban ízlik.
About Gál Lili Tícia:
Úgyis lesznek még ennél nehezebb pillanatok. Azért a megszokott, bőséges mt2 zsír veszteség hiányában várom már a delet… Amikor nem emailekre válaszoltam és a legújabb cikkeken agyaltam, minden kajaszintű gondolatomat elhessegettem egy kis olvasással, vagy a hétvégi program tervezgetésével. Idővel szokásommá teszem pszicho rovathogy ezekben a percekben azonnal mozogjak, vagy tevékenykedjek, mert tényleg nagyon jó eredményeket szül ilyenkor a gondolatelterelés.
Persze mire eljutottam a két főtt tojásomig, már ezerrel korgott a gyomrom, úgyhogy előtte megittam egy pohár narancslevet, de ezt még nem szeretném bűnözésnek minősíteni. Érdekes felfedezést tettem ebéd közben: úgy örültem ennek a két főtt tojásnak, mintha sörrel locsolt csülkök lettek volna hagymás burgonyaágyon.
Ezt akartam elérni. Hogy a testem tényleg éhes legyen.
- E3live és fogyás
- Blueprint cleanse vélemények fogyás
- Szerző: csak az olvassa Számos kövér embert becsülök, őszintén szeretem őket.
Mikor az emberi gyomor ennyire örül két nyomorult tojásnak, akkor csak éhes, ugye? És még jól is laktam. Szóval elértem az első célt, elég hamar!
De ilyeneket muszáj lesz beiktatnom, különben tényleg annyit érek csak el ezzel a diétával, hogy megutálom magamat, meg az egész világot körülöttem. És ez az első nap.
- Súlycsökkenés zsírégetés különbség
- Karcsúsító pizsama
- Haszán Míra gimnazistát négy évvel ezelőtt, 14 évesen diagnosztizálták anorexia nervosával.
Doktor akárki, aki megteremtette a szédülésdiétát, most biztos fel lenne háborodva, hogy mégis hogyan szentségteleníthetem meg a csodaétrendet, de annyira nem érdekel. Mire hazaértem, azt hittem, kész, feladom. Soha többé nem diétázom, nem is vagyok annyira kövér, különben is, milyen idióta ír ilyen szigorú étrendet, hol a szelet húsom, úristen, megint az a halrudacska-reklám megy a tévében, most akarok kürtőskalácsot enni szalámival, meg chipset is egy film mellett!
Oroszlán jegyű nőhöz illő férfi társkeresők július
Megálltam egy pillanatra. Rájöttem, hogy még mielőtt jött volna a kajaroham, nem gondoltam át teljesen a lehetőségeimet: hiszen meg van engedve egy nagy szelet hús. Egy nagy, tökéletes black latte gyógyszertár hús még rám vár.
Megcsináltam, és ott fénylett előttem az az óriási, ízletes szelet marha.
Filippo Ongaro Úgy egyél, hogy lefogyjál! Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon a kiadó engedélye nélkül közölni. Felelõs vezetõ: Tóth Zoltán 4 Nézzünk másképp a táplálkozásra! A leírt terápiás módszerek, életvezetési tanácsok és kezelési módok csak orvosi felügyelet mellett alkalmazhatóak. Mindaz, ami a könyvben található, nem használható önmagában terápiaként.
Csodálatos volt. Meg ízletes. Meg puha. Meg kevés. Átgondoltam, hogy most tényleg végigbűnözzem-e az első napot, és arról számoljak be, hogy én hogyan növeltem az adagokat és csaltam, ahol tudtam?
Arra jutottam, hogy igen. Ezt fogom tenni.
Regisztráció
Minden tisztelettel a fogyókúra iránt. Sportoló nő vagyok, és valljuk be, ez az étrend még a belgyógyászaton fekvő Mari néni melletti kis táblán is szarul mutatna, úgyhogy formálok rajta, tudatosan.
Mivel nem akarok lefogyni 8 kilót ÚGY, hogy aztán legalább tízet visszaszedek, megettem még egy fél szelet húst, meg egy szelet sajtot. Meg egy kis salátát.
Gál Lili Tícia photo gallery:
Nagyon jó vacsora volt, könnyű, és tényleg jólesett. Ezt a napot abszolút sikeresnek tekintem, hiszen összeszámolva, még a kis módosításaimmal együtt is kb. Szerintem ennyi belefér, sőt még kevés is, de kezdésnek jó.
De legalább nem a korgó gyomrom csengésére kell elaludnom, mégsincs lelkiismeret-furdalásom. Felszabadultabb, energikusabb vagyok, ráadásul komolyan mondom, nyugodtabban is aludtam.