Nem tudom lefogyni. 10 hiba, ami miatt nem tudsz lefogyni

28 éves vagyok, és nem tudok lefogyni

Nem tudsz fogyni? Fogadjunk, hogy tudom, mit rontasz el!

Miért nem tudok lefogyni? - Válaszkereső

DL Olvasási idő kb. Minden módszert kipróbáltam már, amitől valahol-valaki akár egy kilót is fogyott, az elméleti tudásom kitűnő. Annak nem tudom lefogyni öt kiló plusszal kezdtem ezt az egészet, ma pedig már majdnem harminc extrát cipelek. De ezen ne akadjunk fenn! Ha nem buktam volna bele minden létező és nemlétező diétába, akkor hogyan árulhatnám el nektek, mit rontunk el még ma is mindannyian?!

Darányi Lea írása.

nem tudom lefogyni

Volt, amikor csak uborkát ettem egy hétig, fogytam is persze vagy négy kilót, hogy aztán hat csússzon vissza rám. Vettem kisebb méretű célruhákat, nyomtattam motiváló idézeteket, képeket szexistennőkről és szexistenekről, akik csakis az én jobb alakú verziómra várnak. Semmi nem jött be. Ami először elkeserített, aztán arra jutottam, hogy inkább abban hiszek mostantól, hogy döntéseket hozunk mindannyian, napjában sokszor, ami vagy összhangban van az egészséges élettel, vagy nem.

Az már egy másik téma, hogy milyen baromi nehéz állandóan jó döntéseket hozni. Összeszedtem azt a négy legnagyobb hibát, amit leszűrtem 15 évnyi sikertelen lefogyási kísérletemből.

  • Fogyókúrás koktél
  • Csak zsírszegény ételeket fogyasztasz Bármennyire is szörnyülködve tekintesz a zsírokra, nem jó stratégia, ha teljesen lemondasz róluk.
  • Gyakori kérdések: Fogyókúra, egészséges táplálkozás Nem tudsz fogyni?
  • Kedves Ágnes!
  • Hogyan lehet fogyni 11 éves lány diéta Hogyan lehet fogyni 11 éves lány diéta Bejelentkezés Súlyos hízás - 45 évesen kezdődött probléma Napi kalóriaszükséglet kalkulátor esek, akik nem 5 kilót akarnak fogyni 28 éves vagyok kg sajnos nincsen akaraterőm hogy lefogyjak vagy bármilyen 28 éves vagyok, és nem tudok lefogyni Hogyan lehet fogyni gyorsan 50 éves nő · Hogyan lehet fogyni gyors diéta nem ilyen, hiszen, mint terv 10 éves lány · Súlycsökkenés vízen.
  • Zsírégető anabolikus elmék
  • Pad zsírégetés

A fogyókúra szó hizlal Ez az első és legfontosabb. És ez most nem vicc, legszívesebben negyvenes betűmérettel írtam volna, pirosan, vastagítva. Esküszöm, hogy így van.

Kapcsolódó Nők Lapja Cafe cikkek

Az elmúlt tizenöt évben akárhányszor mondtam ki, írtam le, vagy akár gondoltam arra, hogy thermo drine liquid vélemények fogyókúrába kezdek, mindig több kiló lettem rövidesen, mint az elhatározás pillanatában. Kivétel nélkül így történt. De sajnos a szó nemcsak hizlal, hanem függőséget is okoz be ne dőlj a kezdeti pár kiló mínusznak! Majd végül depresszióba dönt, és nemcsak a rajtvonalig hajít vissza, hanem még nem tudom lefogyni azelőttig.

Nagyon leakarok fogyni de nem tudok mit tegyek mert jó kövér vagyok?

Szóval nincs fogyókúra meg diéta, meg ne halljam még egyszer! Hétfőn, elsején vagy holnap kezdjük Ha úgy gondolod, hogy akár egészségügyi okokból, akár esztétikaiból, akár bármi más miatt szeretnél változtatni a külsődön, eszedbe ne jusson egy előre meghatározott napon kezdeni, mert akkor eleve bukásra vagy kárhoztatva.

nem tudom lefogyni

Szerintem legalább egy mérettel nagyobb lesz az ember az előtt a bizonyos hétfő előtt. Ez pedig veszélyes üzem, mert néha annyira jólesik az az utolsó dőzsölés, hogy eltolódik a határidő egy következő hétfőre. Vagy egy utána következőre.

Aztán egyszer csak rádöbbensz: basszus, híztam tíz kilót, ez meg hogy történhetett?!? Regulázás Atkins, 90 napos diéta Mind baromság. Végig kellett próbáljam az összeset, hogy rájöjjek, ezek csak ideig-óráig működnek, amíg magamat sanyargatva, pénztárcámat nem kímélve ragaszkodom hozzájuk. Amint elengedem a görcsös mániát, és megálljt parancsolok az ész nélküli költekezésnek és koplalásnak, a kilók visszakúsznak, és aljas módon még osztódásba is kezdenek, pont, mondjuk, hastájékon, ahol igazán nem kéne.

Mindannyian fix-fix fogyókúra, hogy egyetlen helyes megoldás létezik: egészséges étkezés és mellé mozgás. Ennyi, semmi vagyonokért árult hókuszpókusz. Nagyon bánom, hogy gimis éveimből maximum arcról készült szelfiket őrzök, mert mindig a jövőbeli vékony önmagam árnyékában éltem.

Eszembe sem jutott, hogy az élet nem várja meg, míg elérem a csodás bikinitestet. Lehet, hogy sosem érem el, de ettől nem leszek kevesebb.

nem tudom lefogyni

A külső is számít, persze, de nem az határoz meg, nem attól leszek, aki vagyok. Nem tudom lefogyni azért, mert így is jó nőnek érzem magam, még nem jelenti, hogy nem szeretnék egyszer vékonyabb lenni. Az élet minden területén van mit fejleszteni, uncsi is lenne, ha nem így gondolnánk, úgyhogy hajrá!

És ezt nem azért mondom el, mert valami celebtől olvastam, hogy most az a legjobb fogyis motiváció, ha ország-világ elé tárom azt a titkot, amit olyan sokáig még édesanyám előtt is mélyen szégyelltem.

Hanem azért, mert elégedett vagyok az életemmel, csomóan szeretnek, és tudom, hogy ez akkor is így lenne, ha vagy épp csak 40 lennék, szóval igazán nem számít, ha mindenki megtudja. Na meg azért, mert 89 pontosan hárommal kevesebb, nem tudom lefogyni a 92, ami egy hónapja voltam, szóval a jó-rossz döntéseim aránya ezek szerint kicsit javult az utóbbi időben. És emiatt most büszke vagyok magamra, és mind a 89 kilómra. Darányi Lea.

Olvassa el is